Heidel Dan írói blogja

Ez volt az a film, amit az előzetese alapján nemcsak, hogy nagyon vártam, de magamban úgy könyveltem el, mint a "minden tekintetben kihagyhatatlan" kategóriát.
Pedig alapvetően nem szeretem a paródiákat. Illetve a jól kidolgozott, igényes darabokat természetesen szeretném, már ha olyan gyakran lennének ilyenek. Azok többségétől viszont, amelyek helyettük készülnek, legtöbbször a hideg ráz, és emiatt bármilyen efféle alkotásnál minimum extra óvatos vagyok.

Nos, hadd térjek gyorsan a lényegre: az óvatosságom ehelyütt feleslegesnek bizonyult. Rég láttam ilyen briliáns sablonparádét, a szó legnemesebb értelmében - és ami azt illeti, egy ilyen egyértelmű alkotás esetében rég láttam ennyi félreértést, félremagyarázást is.

Nem tudom, ki hogy van ezzel, de én általában minden filmnézés előtt úgy nagy vonalakban tájékozódom a neten mások véleményéről. Ez sokszor segít visszafogni az irreális elvárásokat. Más az élmény, ha az ember tízpontos filmre készül, és hatosat kap, mint ha eleve tudja, hogy felesleges tíz pontra számítania.
Ha nincsenek kritikák, hazánkban a legnyilvánvalóbb lehetőség a neten a port.hu adatbázisa. Ha a hozzászólások nem is érdekelnek, az ottani magas vagy pontszámok általában elég jó támpontot adnak.
Mondom, általában. Kivétel lehet az, ami a jelen példánk is - ha egy rétegtábort megcélzott rétegműről van szó.

Régi közhely, hogy jó humort írni, vagy akár filmen előadni az egyik legnehezebb feladat.
Filmes humornál van az a kategória, amikor a humor a látványból, a helyzetkomikumból, a főszereplők szerencsétlenkedéseiből adódik. Ezek többsége csakis filmben működik - gondoljunk csak bele, mit érne könyvben a Csupasztpisztoly vagy az Ace Ventura.
A következő, sokkal nehezebb szint az, ami már tartalmi humor. Ez írásban és filmben egyaránt működik. Az ilyen alkotások, ha jól sikerülnek, egyértelműen kultikus darabok lehetnek (például lásd Douglas Adams vagy filmben mondjuk az Idétlen időkig).
Azután van még egy olyan kategória, ami megintcsak leginkább filmben érvényesülhet: ez az intelligens kikacsintások, a szándékos nyúlások és újrafeldolgozások, a cameók esete. Ez annyira a tizenkilencre lapot húzok módszere, hogy ha nem jön be, a végeredmény gyakran csak nulladik szintű hülyeség lesz. Ha bejön az meg persze istenkirályság.

A kulcs a parodizálás módja, a nyúlások és kikacsintások hogyanja. Ha ugyanis egyszerű másolásról, egy az egyben vett tükrözésről van szó, akkor az meglehetősen sekélyes, és néha már rémgagyi eljárás. Ilyenkor születnek olyan alkotások, mint a Haláli fegyver.
Ha viszont a parodizált elemek nem közvetlen, hanem közvetett módon épülnek be az új alkotásba, és nem lógnak ki belőle, hanem szerves részét képezik, létrehozva valami újat, akkor az szerintem az intelligens humor csúcsa. Ilyenkor születnek olyan alkotások, mint akármelyik Tarantino... vagy mondjuk a Your Highness.

Ez persze egyértelműen szubjektív megítélés, és könnyen lehet, hogy mások nem így látják majd. Az is vitathatatlan, hogy nekem leginkább azért jött be ez a film, mert úgy a-tól z-ig írói-alkotói oldalról nézve tartom zseniálisnak. A másik oldalon meg az van, hogy a film Amerikában megbukott, így hozzánk már eleve csak dvd-re tervezik kiadni. Ezen a ponton le kell írnom azt is, hogy bár soha nem értettem egyet azzal, ha az európai "magas szellem" ostoba amerikaiakról beszélt, azért azt érdemes idevésni, hogy az sem lehet véletlen, ha ott megbuknak az efféle filmek. Akiknél ez a film nem számít zseniálisnak, azokról könnyen el tudom képzelni, hogy számukra tényleg Hollywood mocska a király.

Nézzünk konkrétumokat.
Ugye pár éve már ismert az a fajta közönségigény, hogy popcornos témában nem érdemes túlbonyolítani a ponyvakereteket - a szimpla kardozós-baszós-partraszállós fantasy az igazi. Nos, ebben a filmben mindhármat meg lehet találni. Sőt, igazából nincs olyan része a filmnek, ami ne lenne e három nemes irányelv ilyen vagy olyan paródiája.

"Az idő fejezetein át mesélnek legendákat bátor lovagokról, gonosz varázslókról, szépséges szüzekről, mágikus próféciákról... és egyéb baromságról."

Ha megvan az első ocsúdás, utána az ember csak kapkodhatja a fejét, ha be akarja azonosítani az innen-onnan átvett elemeket. Jellemző gesztusok, háttérképek, karakter beállítások, egy az egyben kifigurázott jelenetek... párszor biztos meg kellene nézni ahhoz, hogy a többségét összegyűjthessem. Ami csak így elsőre nyilvánvaló volt: Gyaloggalopp, Rettenthetetlen, Willow, A vadak ura, Trója, Gladiátor, Conan, A gyűrűk ura, A fantasztikus labirintus, Nagy Sándor... ebből az impozáns sorból nekem a fele is elég lett volna.

A színészi munkával én itt nem foglalkoztam: nekem egyértelmű volt, hogy mindegyik színésznek a karaktere toposzát kellett alakítania. Ezzel nekem nem volt gondom.
A történet váza, az arányok, a legkiszámíthatóbb fordulatok kapcsán pedig ismételten csak egyértelmű szándékosságot lehetett felfedezni. A legtöbb kezdő fantasy író bizony elgondolkodhat azon, hogy ő is pontosan ilyen vérsablonos izét szokott írni a korlátlan fantázia birodalmában.

Ami viszont kétségtelenül a film egyik legkétesebb megítélésű része lehet, az a trágárság és az alsótesttáji poéntúltengés hatása. Az előbbi szerintem üde színfolt: a főszereplő testvérpárból az egyik a túlidealizált hero, a másik a kövér trágár köcsög, így ennek az elemnek megvolt a maga értelme. A rengeteg szexuális téma, utalás, béna farkalós-dugós poén viszont néha már tényleg fantasy pitévé teszi a filmet.  Az más kérdés, hogy a legbénább, álszenteskedő heroikus és fantasy elemeknek nem véletlenül ez a legjobb paródiája. Nekem mondjuk az Amerikai pitével sem volt bajom, a hasonszőrű izék között az nálam még messze a legjobb filmnek számít - de könnyen el tudom képzelni, hogy lesznek, akik csak emiatt nem fogják tudni értékelni a többi elemet.
Extra szubjektív vélemény: netán az is lehet, kell néhány tucat ifjúkori pattanás vagy mondjuk pár év házasélet, hogy ez embert szórakoztatni tudják az effélék is. 

Összességében én kíváncsian várom, hogy a magyar fantasy közönség hogy fogadja majd ezt a filmet, hisz ez mégiscsak a legelborultabb elméknek szól.